Párizs után Budapest

Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke a Francia Jogi Könyvszalon szervezőivel arról tárgyalt, hogy francia mintára az Alkotmánybírósággal közös szervezésben Magyarországon is megrendezésre kerül az első Jogi Könyvszalon, amelynek a Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött együttműködésnek köszönhetően a Károlyi Csekonics-palota ad otthont. A szervezők örömmel fogadták a hírt, hogy a francia fővárosban nagy népszerűségnek örvendő, jogászoknak szóló szakmai program ötlete annyira felkeltette a Magyar Jogász Egylet érdeklődését, hogy a magyar jogász társadalom számára is elérhetővé kívánják tenni azt, sőt a könyvvásár mellett konferenciaprogramot is tartanak.

Trócsányi László párizsi nagykövetként már többször részt vett a francia Könyvszalonon, és már akkor elnyerte tetszését az, hogy a jogi könyveknek ilyen nagy presztízse van nemcsak a jogtudósok,  gyakorló jogászok, hanem már a joghallgatók körében is.

Párizsban komoly hagyománya van az ünnepélyes keretek között zajló jogi könyvszalonnak, amelyet eddig 11 alkalommal rendeztek meg a francia jogászokat tömörítő legnagyobb civil szervezet (Le Club des Juristes) és az Alkotmánybíróság (Le Conseil constitutionnel) szervezésében. Legutóbb, 2019-ben 1600-an látogattak el a rendezvényre, amelyen összesen 18 jogi könyvkiadó állította ki a könyveit, és 200 szerző volt jelen, hogy bemutassa és dedikálja köteteit. Az Alkotmánybíróság csodálatos épületében tartott eseményen minden évben ünnepélyes díjátadót is szerveznek, itt hirdetik ki az elmúlt évben megjelent, a zsűri által legjobbnak ítélt elméleti és gyakorlati jellegű jogi szakkönyvet. A joghallgatók pedig amellett, hogy dedikáltathatják a helyszínen megvásárolt tankönyveiket, a különböző nyereményjátékokon még meg is nyerhetik az egész tanévre szóló tankönyvcsomagjukat. Így nem csoda, hogy látogatóik nagy része az egyetemisták köréből kerül ki. A szervezők szerint a rendezvény vonzereje a dedikálást vállaló neves szerzők hosszú listájában és a kedvezményes könyvvásárban rejlik. 

Párizsban az egyetemi tanév kezdetéhez igazítják a Jogi Könyvszalon megrendezését, így rendszerint minden év október közepén tartják meg. Idén még a koronavírus okozta járványhelyzetből adódóan nem döntöttek az idei Jogi Könyvszalon meghirdetéséről, de amint megjelenik a francia rendezvény programja, arról is beszámolunk.

 A Francia Jogi Könyvszalon honlapja itt található:
https://www.salondulivrejuridique.fr/

Az eseményről készült fényképek itt tekinthetők meg:
https://photos.google.com/share/AF1QipNQKtX4PCtSyfP-ZS1SvV9xfS6jXH2uB1URoRgv3CEKkFlRtBL3Vb3lZ0-hQ45-pg?pli=1&key=VlBfcEpvUVNJNHcwZE4yQ0FNMEp1UWhFcFZhRVV3

A rendezvényről készült videó itt nézhető meg:

További hírek

Első Magyar Jogi Könyvszalon interjúk

Első Magyar Jogi Könyvszalon interjúk

Az Első Magyar Jogi Könyvszalon résztvevőivel – köztük a jogász szakma kiválóságaival – készült interjúk alapján összeállított rövidfilm már elérhető.