A rendezvény

A szakmai és tudományos vitákhoz, a szellemi gyarapodáshoz jogászi és nem jogászi világban egyaránt nélkülözhetetlen a szakirodalom ismerete és a megfelelő fórumok megteremtése. A Magyar Jogász Egylet ehhez kíván hozzájárulni azzal, hogy 2021 óta minden évben megrendezi  a Magyar Jogi Könyvszalont– a Károli Gáspár Református Egyetemmel kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően – az impozáns Károlyi–Csekonics-palotában.
Kedvezményes könyvvásár, könyvbemutatók, exkluzív dedikálási lehetőségek, neves jogászok, színvonalas szakmai programok, ünnepélyes díjátadók egy különleges helyszínen – ez a Magyar Jogi Könyvszalon.

A kezdeményezésnek kezdetektől együttműködő partnere az Alkotmánybíróság. A rendezvény szélesebb körű ismertségének megteremtése érdekében azonban a szervező Magyar Jogász Egylet ─ a hagyomány megtartása mellett ─ a jövőben lehetőséget kíván biztosítani a hazai jogász hivatásrendek számára is, hogy kiemelt együttműködő partnerként aktívan részt vehessenek a Könyvszalon megrendezésében. Ebben az évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az első jogászi hivatásrend, amely ehhez a lehetőséghez csatlakozik.

Az érdeklődőket a magyar nyelvű jogi könyvkiadással foglalkozó kiadók várják az erre az alkalomra megjelenő friss kiadványaikkal, és könyvbemutatókkal. A látogatók nemcsak kedvezményes áron juthatnak a szakkönyvekhez és tankönyvekhez, hanem neves szerzőkkel is találkozhatnak. és dedikáltathatják könyveiket. A programot  érdekes pódiumbeszélgetések színesítik, amelyek sikeres jogászokkal, véleményformálókkal és közszereplőkkel kínálnak lehetőséget a találkozásra és az eszmecserére. A rendezvény minden, a jog iránt érdeklődőnek szól, de kiemelt figyelmet szentel a joghallgatóknak is, kvízekkel, nyereményjátékokkal és ajándék könyvcsomagokkal várjuk őket.

A Könyvszalon Nagydíj ünnepélyes díjátadójára szintén itt kerül sor, ahol három kategóriában hirdetnek győztest a bíráló bizottságok elnökei. A rendezvényt megelőző év legjobb elméleti és a legjobb gyakorlati jellegű jogtudományi szakkönyvének szerzője és kiadója, valamint a legjobb PhD disszertáció szerzője viheti haza a Magyar Jogi Könyvszalon díját. A Közönségdíj szavazásának eredményét ugyancsak a Könyvszalonon hirdetik ki.

A Magyar Jogi Könyvszalon nemzetközi példát is követ. Franciaországban a jogászokat tömörítő legnagyobb civil szervezet Le Club des Juristes, valamint az Alkotmánybíróság (Le Conseil Constitutionnel) által ünnepélyes keretek között szervezett és nagy népszerűségnek örvendő könyvszalonoknak már régóta nagy hagyománya van. Évről évre több száz szerző találkozik az érdeklődő olvasókkal, egyetemistákkal és szakmabéliekkel.

A Magyar Jogi Könyvszalont 2021-ben Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke és Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökeként azzal a reménységgel indították útjára, hogy a rendezvény hozzájáruljon jogi kultúránk gazdagításához, és az idők során hagyománnyá váljon. Ennek elismeréseként 2023 őszén a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége a rendezvényt „Jogi kultúráért” díjjal tüntette ki.