Kreditpontos képzés az Első Magyar Jogi Könyvszalonon

Az Első Magyar Jogi Könyvszalonon az érdeklődők egy kreditpontos képzésen is részt vehetnek, amelynek címe: „Az alkotmányjogi panasz és a bírói kezdeményezés a gyakorló ügyvéd szemszögéből”.

A részvételért járó ügyvédi kreditek száma: 1 kreditpont.

Az esemény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet 2021.09.17-én 16 óráig van lehetőség megtenni. A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.

Az esemény programja két részből áll:

1) 30 perces előadást tart Dr. Sulyok Tamás PhD, az Alkotmánybíróság elnöke: A bírósági ítélettel szembeni Alkotmánybírósághoz fordulás eszközei és metodikája, az indokolt döntéshez való jog címmel.

Sulyok Tamás előadásában részletes gyakorlati tanácsokkal szolgál arra vonatkozóan, miképp kell sikeres alkotmányjogi panaszbeadványt készíteni. Továbbá elemzi azon feltételeket, amelyek egy megalapozott bírói kezdeményezésnél elengedhetetlenek. Mindkét esetben konkrét, a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatából vett példákat elemez. Előadása kiemelten hasznos gyakorló ügyvédek, bírák és joghallgatók számára egyaránt.

2)    30 perces pódiumbeszélgetés Csink Lóránt (szerk.): Alapjogi kommentár az alkotmánybírósági gyakorlat alapján c. kötetről 

Az alkotmányjogról gyakran az a kép alakul ki, hogy absztrakt, elefántcsonttoronyban űzött tudomány, holott egyre hangsúlyosabb szerepet kap a mindennapi jogászi érvelésben. Az Alapjogi kommentár megjelenése apropóján Prof. Dr. Czine Ágnes egyetemi tanár beszélget a kötet szerkesztőjével, Prof. Dr. Csink Lóránt egyetemi tanárral arról, hogy miért fontos az alapjogi érvelés ügyvédek, bírók, közigazgatási szakemberek számára, és hogy az Alkotmánybíróság miképp tud hozzájárulni az alapjogok gyakorlati érvényesüléséhez.

További hírek

Rövidfilm a III. Magyar Jogi Könyvszalonról

Rövidfilm a III. Magyar Jogi Könyvszalonról

A 2023. október 7-én – a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság együttműködésében – a Károli Gáspár Református Egyetem gyönyörű épületében, a Károlyi–Csekonics-palotában megrendezésre került III. Magyar Jogi Könyvszalon legemlékezetesebb pillanatait megörökítő...

Minden eddiginél több látogató a III. Magyar Jogi Könyvszalonon

Minden eddiginél több látogató a III. Magyar Jogi Könyvszalonon

2023. október 7-én, szombaton immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Jogi Könyvszalont a Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság, a rendezvénynek idén is a Károli Gáspár Református Egyetem adott otthont. A Károlyi-Csekonics-palota aulájában huszonegy...